

Mindenki cselekedjen vágyai szerint: aki nem kívánja ilyenkor, az ne erőltesse csak azért, hogy megfeleljen a partnerének, aki viszont kívánja, azt ne tartsák vissza a társadalmi szokások. Nem árt azonban óvatosnak lenni, ugyanis ilyenkor sokkal nagyobb a fertőzések kockázata, ezért ha belevállaljátok a szexet, fokozottan ügyeljetek a higiéniára. Az is nagyon fontos, hogy ilyenkor keletkezhetnek kisebb-nagyobb foltok a bútorokon, ezért vagy eleve a fürdőszobában bonyolítsátok az együttlétet, vagy terítsetek magatok alá egy sötét színű törülközőt.


Ma már kaphatók olyan speciális tamponok, amiket kifejezetten a menstruáció alatti szex kellemesebbé tételére terveztek. Ezt a soft tampont mindenképpen próbáljátok ki, hiszen szinte észrevétlen, viszont valamelyest csökkenti a fertőzésveszélyt, illetve az együttlét idején felfogja a váladékot, ami sokkal egyszerűbbé és élvezetesebbé teszi a szeretkezést.
Tökéletesen higiénikus szexuális együttlétek, akár menstruáció alatt is. Optimális védelmet biztosít, bőrgyógyászatilag és klinikailag tesztelt tamponok, akár szeretkezés közben is használhatók, ugyanis puha szivacsból készültek, alig érezhetők. Formájának és nedvszívóképességének köszönhetően helyettesítheti vele korábbi, kényelmetlen tamponját, sőt még szaunában, vagy úszáshoz is ideális. Könnyű eltávolítani.
A Budapest szexshop Intim Center Károly körút 14. sz. alatti üzletben és a szex webáruházban is bezserezhetsz kiváló szextampont. Az online áruház szexpatikájában sokféke termék közül válogathatsz. Kategóriák: Intim higénia, krémek és spray kellékek, óvszerek, feromonos parfümök.
További cikkek a havi vérzés, menzesz, menstruáció alatti szex témához: A kurvák speciális tamponnal dolgoznak menszesz alatt – A menstruáció és a terhesség alatti maszturbáció – Az örömlányok tamponnal dolgoznak a havibaj a menstruáció alatt – Menstruáció alatti szex – Szex menstruáció alatt is anatómiai tampon – A menstruáció és a terhesség alatti önkielégítés.
Menstruáció alatti szexhez speciális tamponok
Közzétéve: | Szerző: Lulu
Kategória: Cikkek, Szex | Címke: anatómiai tampon, budapest, havi vérzés, havibaj, intimcenter, menstruáció, menzesz, soft tampon, szex webáruház, Szexkellékek, szexshop, tampon, tampononk, tampont