Egymillió forintos bírság szexuális zaklatásért

Egymillió forintos bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy cégre, mert annak egyik munkatársát szexuálisan zaklatta egy kollégája, a vállalat pedig nem védte meg. Az érintett cég szerint a férfi már bocsánatot kért, a férfi pedig úgy véli, hogy csak tréfált, ami „Magyarországon normális” – írja a Népszabadság.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság egymillió forintos bírságot szabott ki a Honda Hungary Kft.-re, mert a cég egyik munkatársát szexuálisan zaklatta egy kollégája – írja a keddi Népszabadság.
Egy nő márciusban fordult a hatósághoz azzal, hogy egy férfi kollégája rendszeresen kétértelmű megjegyzéseket tesz ruhájára, alakjára, szexuális életére. Előfordult, hogy a férfi más munkatársak előtt „kutyuskának”, „malackának” és „kislánynak” nevezte kolléganőit. A feljelentést tevőtől egyszer konkrétan megkérdezte tőle, hogy lefekszik-e vele, egy másik alkalommal pedig arról faggatta, hogy szokott-e szexuális életet élni reggelente, mert ha nem, akkor ő szívesen lenne a partnere ebben – olvasható a hatóság napokban nyilvánosságra hozott határozatában.
A nő először személyesen kérte a férfit, hogy változtasson magatartásán, majd a cégen belül etikai bizottsági vizsgálatot kezdeményezett. Annak eredményével azonban nem volt elégedett, úgy érezte, a vizsgálat általánosítani próbált, inkább elkendőzni igyekezett az ügyet, mint feltárni – írta a lap a hatóság határozata alapján.
A nő ez után fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, amely megállapította, hogy a beadvány alapos volt: a nőt szexuálisan zaklatták a munkahelyén, a munkáltató pedig megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy nem biztosított hatékony védelmet a panaszosnak.
A cég jogi képviselője azzal érvelt, hogy az etikai vizsgálat feltárta a történteket, a férfit, aki bocsánatot is kért, írásbeli figyelmeztetésben részesítették. Emlékeztetett arra, hogy a belső vizsgálat szerint a férfi a megjegyzésekkel csak a hibáira próbálta „viccesnek, ironikusnak szánt stílusban” figyelmeztetni a nőt. A férfi az etikai vizsgálat során megjegyezte azt is, hogy szavait tréfának szánta, amit másokkal is megtesz, és úgy gondolja, hogy „Magyarországon ez normális”.
A hatóság az egymilliós bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a zaklatás hosszú időn keresztül tartott, valamint azt is, hogy a munkáltatónak lett volna módja kivizsgálni az ügyet és határozottabban fellépni, ehelyett azonban elkendőzni igyekezett a történteket. A hatóság döntésének indoklásában kiemelte azt is, hogy a tréfás formába öntött kijelentések is alkalmasak lehetnek arra, hogy mások emberi méltóságát sértsék – számol be az esetről a Népszabadság.

Vélemény, hozzászólás?