Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek

Szex közben szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek, szexpózok. A női orgazmus elérésében a testhelyízeteknek nagy jelentősége van, erről itt olvashatsz. A magömlés kontrolljával szorosan összefügg a taoizmus tanítása magáról a közösülésről. Egy 7. századbeli kínai orvos, Tung Hszüan-ce külön könyvet írt erről, amelyben 7 fejezet csak a közösülő mozgásokkal foglalkozik. Ebben megkülönbözteti az ilyen mozgások típusait: a hímvessző a hüvelyben mozoghat jobbra és balra, föl és le, ki és be, lassan és gyorsan – és így tovább. A lényeg azonban inkább az, hogy a közösülés annyi ideig tartson, amennyi a nő kielégüléséhez szükséges.

szexpozok

A Távol-Kelet ősi könyveiben erről azt olvashatjuk, hogy a nő igazi kielégüléséhez „ezer szeretkező mozdulat” szükséges. Ez számunkra szinte teljesíthetetlen követelménynek tűnhet, ha meggondoljuk, hogy nálunk a férfiak jelentős része már néhány – mondjuk egy tucat – lökés után magömléshez jut a közösülésben. De valószínűleg még a rutinosabb szeretkezők sem bírják tovább 50-100 lökésnél. Ezért van az, hogy a közösülések ritkán tartanak tovább 4-5 percnél.  Ezek a Sexshop Budapest cikkek érdekesek a témában: Potencia gyógyszerek és táplálék kiegészítők – A komolyabb petting lehetőségek – Az ejakuláció kontrollálása – A sperma minőségének ellenőrzése – A magömlés kontroll alatt tartása – Korai magömlés? Itt az ejakulációt késleltető spray.
Ha a szeretkezés legalább csak fél óráig tartana, s több apró szünetet figyelembe véve átlag két másodpercenként történne egy farmozdulat, akkor már ott vagyunk az ezernél! S ez a ritmus még gyorsnak sem nevezhető. Tehát nem is olyan lehetetlen az ősi taoista javaslat – csak éppen a magömlés késleltetését kell megtanulni hozzá. Egyébként éppen itt mutatkozik meg a különbség a taoista szeretkezés és a hindu „karezza” között: az utóbbi mozdulatlan és tartós összefonódást igényel a szeretkezésben. Csak abban hasonlítanak, hogy a magömlést mindegyik kerülendőnek tartja. (A karezza talán még inkább, mint a tao.)
Egy nyugati emberben természetesen különböző aggályok és kifogások merülnek fel nemcsak a karezzával, hanem a taoista közösüléssel kapcsolatban is. Sokan fárasztónak gondolják a félórás, csaknem szünet nélküli mozgást, mégpedig nemcsak a férfira, hanem a nőre nézve is. Szerintük ezek a mozdulatok egy idő múlva gépiessé és unalmassá válnak.
A taoisták szerint ez a veszély elkerülhető, ha megtanuljuk a mozgások és testhelyzetek változtatását! (Feltéve természetesen, hogy a partnerek kedvelik egymást és kölcsönösen alkalmazkodnak.)
Egyrészt a tao szex nem írja elő az állandó mozgást, hiszen tetszés szerint lehet szüneteket tartani. Másrészt a mozgás jellegét sokféleképpen lehet változtatni; mint láttuk, igen sokféle típusuk különböztethető meg. Azt is láttuk, hogy kezdőknek a „három sekély és egy mélyebb” lökésből álló sorozatokat javasolják. A sekély itt azt jelenti, hogy a hímvessző csak a hüvely külső (alsó) felében mozog mielőtt mélyebbre hatolna. Nem kezdők esetén az „öt sekély, egy mély”, sőt, a „kilenc sekély, egy mély” mozdulatok sorozata is javasolt. A taoisták főleg ez utóbbit tartják előnyösnek. Konkrét indoklást erről nem találunk az ősi irodalomban. Mai szemmel nézve érdemes meggondolnunk a következőket:
Az ún. „G-zóna” – amelynek jelentőségét már ismerjük – épp a hüvely közepe táján (a hüvely elülső falán) helyezkedik el, ingerlése tehát leginkább az ilyen „sekély” közösülő mozgás révén biztosítható. Másrészt ezek az apró, néhány centis mozdulatok a magömlés elkerülését is sokkal inkább lehetővé teszik. Tehát valóban nem mindegy, hogyan mozog az ember közösülés közben.
Ehhez jön még a testhelyzetek változtatása, amivel szintén sokat foglalkoztak az ősi taoisták. Az említett Tung Hszüan-ce négy alapvető testhelyzetet és ezek 26 változatát különböztette meg. A jógik ennél sokkal több változatot ismernek (bár ezek is ugyanazt a néhány alaphelyzetet variálják). A variációkra itt nincs hely kitérni. A szex pozitúrák alaphelyzetek:
1. Amikor a férfi van felül.
2. Amikor a nő van felül.
3. Amikor oldalt fekszenek egymással szemben.
4. Amikor a férfi hátulról hatol a hüvelybe.
Mindegyiknek jó néhány változata van és minden pár kikeresheti a neki leginkább megfelelőt. Persze a taoisták szerint sem kell ragaszkodni egyetlen vagy néhány testhelyzethez, még akkor sem, ha az beválni látszik. J. Csang az állandó kísérletezés jelentőségét hangsúlyozza. S azt, hogy „menet közben” is át lehet térni egyik testhelyzetről a másikra. Például a Nyugaton hagyományos „férfi felül” pozícióból a közösülés megszakítása nélkül át lehet térni oldalt fekvő (egymással szembeni) helyzetbe, onnét pedig a „nő felül” helyzetbe – éspedig úgy, hogy a férfi magára húzza a nőt.
Férfi felül – Ebben a helyzetben szinte teljes mértékben a férfi irányítja a szeretkezést. A nő a csípő mozdulataival segítheti a férfi mozgását, ha egy kissé megfeszített belső combizmokkal mozgatja a csípőjét körkörösen, vagy le-fel irányban. Nagyobbra tárt combokkal a hüvely és a külső nemi szervek lefelé néznek, ezért a behatolás mélyebb. A hüvelybemenet szűkebb, ha a nő alul van, és ezt még inkább lehet fokozni, ha a combjait összezárja. Így a szeméremajkak jobban rátapadnak a hímvesszőre és a csikló ingerlése egyszerre történhet a behatolással. A férfinak ilyenkor jobban rá kell tapadnia a nő csípőjére, vagy a nőnek felnyomni a csípőjét, esetleg egy párnát tenni alá. A behatolás mélységét a nő lábai felhúzásával tudja segíteni. Ha a nő a férfi csípője köré fonja a lábait, a hüvelybemenet jobban ellazult, azonban a csikló jól izgatható, és így könnyebben ráérezhet a férfi mozgásának ritmusára. A nő a belső combizmának a szorításával elérheti, hogy a férfi mozdulatai erőteljesebbé váljanak, és így még jobban érezni fogják egymást. Még közelebb tud a férfi a hüvelyhez kerülni, ha a nő a férfi nyaka köré fonja a lábait. Ha a nő kényelmesen el tudja engedni magát ebben a pózban, a férfi a karjaiban tartva a nő csípőjét irányítani is tudja a mozdulatait, és mélyebbre tudja tolni a hímvesszőjét. A nő a combcsont hátsó izmai és a medencecsont izmai ellazításával érheti el, hogy kényelmes legyen ez a helyzet.
Nő felül – Amikor a nő kerül felső helyzetbe, a behatolás mélységét és a mozgás ritmusát is elsősorban ő irányítja. Nagyon alkalmas ez a helyzet abban az esetben, ha egy nő a szexszel való ismerkedést még épp csak elkezdte, vagy az elején tart, mert irányíthatja a behatolást, és könnyebben figyelhet a hüvelyben képződő érzeteire. Ezt úgy tudja segíteni, ha a hímvessző behatolását a kezével irányítja.
Ha a nő a kezére támaszkodva a férfi fölé hajol, a férfi mozgathatja nő csípőjét, és a fel-le mozgás kevésbé lesz fárasztó, mintha a felsőteste teljes súlyával a férfi testén lenne. Ebben a helyzetben könnyen elérheti a kezével is a hímvesszőt, amivel a csiklóját ingerelheti, ha a hüvelyéből kihúzza és végigdörzsöli a külső részeken. Ha a nő teljes súlyával ráül a férfi ölére, lábát előre tolja, vagy maga alá húzza, a kezei felszabadulnak. Mivel itt a kezek teljesen szabadok, könnyen lehet egymást simogatni, vagy a férfi nézheti, ahogy a nő a csiklóját ingerli, vagy a mellét. Hatásosabb a nemi szervek ingerlése, ha a nő hátradől, mivel így még jobban ráfekszik a hüvely a férfi csípőjére.
Különösen szeretik a férfiak, ha a nő háttal ül, mert így sokkal inkább élvezhetik a közösülés látványát, és a nő fenekét is erősen megmarkolhatják. Nem kell erőfeszítést tenniük sem a behatolás, sem a mozgás számára, és a magömlést is könnyebben tudják késleltetni. A nőnek viszont elég tere van, hogy minél változatosabban mozogjon, akár a csípővel, akár a felsőtesttel. Ha férfi megfogja a nő derekát, és úgy irányítja a mozgást, előrébb tolva a nőt, hosszabb mozdulatokat tehetnek, hátradöntve pedig mélyebb lesz a behatolás.
Amikor a nő teljes súlyával fekszik a férfi testén, elsősorban a bensőségesség érzetét fokozhatják, mert a törzs és a comb mozgatása korlátozott. Ezen túl persze lehet nagyon izgató az együttes mozgás, és ha nagyon érzik egymást, akkor a közös hullámzásra is könnyen rátalálnak.
Behatolás hátulról – Általában a hátulról behatolást a férfiak szeretik jobban, a nők sokszor hiányolják a bensőségesség érzését ezekben a pozíciókban. Ennek ellenére a hüvely izgatása nagyon intenzívvé válhat, mert ebben a helyzetben a hüvely iránya nagyon jól illeszkedik a hímvesszőhöz. Ha a nő úgy helyezkedik, hogy a felsőteste lejjebb van, mint a csípő, a hüvely lejtése miatt még mélyebbre történik a behatolás. Előnyük ezeknek a helyzeteknek, hogy nem kell az egész testsúlyt használni, és a kezek szabadon maradhatnak. A férfi egyszerre ingerelheti a nő a csiklóját, hüvelyét vagy a végbélrózsa környékét. Szinte bármilyen tartásban meg lehet találni ezeket a pózokat; állva, ülve, fekve, térdelve.
Ha a pár tagjai jól ismerik egymás nemi viselkedését, könnyebben rátalálnak, hogyan jussanak egyszerre orgazmushoz. Előfordulhat azonban, hogy a másik izgalmát figyelve a saját ingerek csökkennek, esetleg a kielégülés is elmarad. Ha ezt kudarcként kezelik, és kimondott cél lesz a közös orgazmus elérése, esetleg ha ezt túl komolyan veszik, elvesztik a nyugalmat és lazaságot a szeretkezés közben.
Örömök oldalfekvésben – Az oldalsó helyzetek főként a nyugalmas, laza szeretkezés pozíciói. A közös elalvás és ébredés legkényelmesebb helyzete. Előnyös akkor is, ha a párok között nagy a súlykülönbség, vagy terhesség alatt. Hátránya lehet, hogy a férfi nem tudja a testének nyomásával elég intenzíven ingerelni a csiklót, de ezt a kezével is pótolhatja. Az oldalfekvés alkalmas a pózok átmenetére, a testhelyzetek változtatására, amikor is át lehet gurulni egyik helyzetből a másikba. Egy-egy alkalommal, ha túl sok pózt akarnak kipróbálni, előfordulhat, hogy ez a kényeztetés rovására megy, és inkább fárasztó lesz, mint gyengéd. Érdemesebb inkább egy-egy helyzetben maradni, és abban a csípő, a comb és a felsőtest mozgásait finomítani. Ezek a közös mozdulatok közelebb hozzák a párokat érzelmileg is. Oldalfekvésben, mivel a férfinak nem kell a nő testsúlyát tartani, feltolhatja a nő combjait a csípőhöz, így is mélyítheti a behatolást. Ha szemben vannak az oldalfekvésben, a nő segítheti a csikló erősebb ingerlését úgy, hogy két combját rászorítja a férfi combjára.
Ülő helyzetek – Nagyon érzékiek az ülő helyzetek, főként a pár tagjainak közelsége miatt. Ha szemben ülnek egymással, fokozza az erotikát, hogy kényelmesen egymás szemébe lehet nézni. Ezekben a helyzetekben a mozgás eléggé korlátozott, azonban a nő teljes súlyával tudja a férfi ölét nyomni, és a férfi a kezével irányíthatja a nő csípőmozgását. Könnyen hozzáfér a nő melleihez, és a szájával ingerelheti a mellbimbót. A nők többsége képes az orgazmusra közvetlenül a mellbimbó ingerlésén keresztül. A mozgás variálása ezekben a helyzetekben nehezebb, de nagyon jól lehet a hüvely izmait használni és az ebbéli jártasságot gyakorolni. Ha a nő megpróbálja a hüvely izmait rászorítani a férfi hímvesszőjére, majd elengedni és ezt a mozgást folyamatosan végezni, nagyon intenzív ingerlésben lesz része. Ez abban a helyzetben is nagyon előnyös, ha a nő háttal ül a férfi ölében.
Álló helyzetek – Ezekben a helyzetekben a behatolás nem olyan könnyű, főként, ha a nő sokkal alacsonyabb a férfinél. Ebben az esetben a férfinek fel kell emelni a nőt, és tartani teljes súlyát a szeretkezés közben. Könnyebb úgy tartani a nő fenekét, ha a nő minél inkább a férfihoz simul és a combjával segíti a szorítást. A férfi, ha a nő csípője alatt tartja és egyben maga fele is húzza a nőt, segíti a súlyeloszlást és kevesebb erőfeszítésébe kerül tartani a nőt. Ha mindketten álló helyzetben vannak, a nő lábai összezárásával tudja megakadályozni a hímvessző kicsúszását. Szenvedélyesebb mozdulatokat tehet a férfi, ha ebben a helyzetben a falhoz támasztja a nőt.
A szexshopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videókabinok is vannak.
Ez utóbbi testhelyzetet a taoisták előnyben részesítik. Csang szerint azért, mert a nő így aktívabb lehet, s kiválaszthatja a számára legelőnyösebb mozdulatokat. Egy mai szexológus ezt két dologgal egészíthetné ki. Az egyik, hogy ebben a testhelyzetben (amikor a nő lovagló ülésben ül a férfin) a „G-folt” sokkal inkább ingerelhető, mert a hímvessző olyan szögben hatol a hüvelybe… A másik, hogy a férfiak általában éppen ebben a testhelyzetben tudják legkönnyebben késleltetni magömlésüket.
Olvasható és hamarosan megjelenő cikkek keleti szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A keleti erotikus csókok 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Légzésgyakorlat és szeretkezés 8. A japán gésakultusz 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai és japán szex és pornó.