Szexuális zaklatással vádolja a titkárnő a minisztert

Az ügy 15 évvel ezelőtt történt Izraelben, de Szilván Salom indul az elnökválasztáson, és egykori beosztottja úgy gondolta, eljött az igazság pillanata. Egykori beosztottja feljelentette a rendőrségen Szilván Salom energia és vízügyi minisztert egy másfél évtizeddel ezelőtti szexuális zaklatás miatt – adta hírül az izraeli katonai rádió.
A tizenöt évvel ezelőtti ügy a bírósági vádelemés szempontjából elévült, a panaszos célja kései lépésével annak megakadályozása, hogy Salom államelnök lehessen. A miniszter ugyanis bejelentette, hogy jelöltetni kívánja magát Simon Peresz utódjának.
A hatóságok hitelesnek tartják a korábban a miniszter mellett dolgozó titkárnő vallomását. A rendőrség tudomása szerint Salom további két nővel szemben is hasonló cselekményt követett el. Az ügyben Salomnak is vallomást kell majd tennie. Arra számítanak, hogy cáfolni fogja a vádakat, és ekkor az elévülés miatt vádemelés nélkül lezárhatják majd az ügyet.
Szilván Salom tagadja a történteket és azt hangoztatja, hogy az egész egy kísérlet államelnöki jelölésének megakadályozására.
Szilván Salom 1958-ban született Tunéziában, szefárd zsidó gyökerű családból. Egy évvel később „alijázott” a család, azaz költözött Izraelbe (a Szentföldre történő zsidó bevándorlás az alija héverül, ellentéte pedig a jerida). Apja bankfiókot vezetett, és 1964-ben, Izrael állam első bankrablásában megölték. Salom üzleti és jogi tanulmányokat folytatott, és már fiatalon élénk közéleti és érdekvédelmi aktivitás jellemezte. 1980-ban Tel-Avivba költözött, ekkor már újságíróként dolgozott, politikai-gazdasági elemző volt. 1985-től lép be a politikai életbe mint elemző (Jitzhak Modaj oldalán), majd különböző politikai-gazdasági szervezeteket vezet. 1992 óta a törvényhozás, a Knesszet tagja a Likud párt színeiben. Jitzhak Mordechaj belügyminiszter alatt már helyettes államtitkár, aztán irányítja a technológiai ügyekért felelős minisztériumot, 2005-től már Netanjahu Likud-elnöki székére pályázik. Felesége egy tévéshow műsorvezetője, öt gyerekük van.